26-"Mindennél jobban"

**Noa szemszöge**

Harryt két napja nem láttam. Fogalmam sincs hogy hová tűnhetett de nagyon kíváncsi vagyok rá. Félek attól hogy kárt tesz magában vagy másban. Remélem csak én túlzom el a dolgokat. Elvégre hajlamos vagyok rá. 

Úgy tíz óra felé kelhettem. Feltápászkodtam az ágyról majd az ablakhoz vettem az irányom. Újabb hóréteg esett a tegnapira. Finn ország gyönyörű. Legalább is amit eddig láttam belőle. Minden letisztult és szép. Természetes az, hogy a nyakadig ér a hó és a minus negyven fok a csontjaidig hatol. Gondoltam egyet majd jó melegen felöltöztem. Amennyire tudtam vastag pulcsikat és nadrágot vettem fel. Felhúztam a csizmám és a sapkám majd így rohantam le az emeletről. Louis felhúzott szemöldökkel nézett rám.

-Hová készülsz kis eszkimó?-kérdezte nevetve. Kinyújtottam rá nyelvem majd mentem tovább. 

-Az erdőbe. Elvégre mióta itt vagyunk semmit nem csináltam.-mondtam és kinyitottam az ajtót.

-Vigyázz magadra.-kiabálta utánam. Megforgattam  szemeim majd haladtam tovább. Mikor lefutottam a tornácról a lábam szinte térdig belesüllyedt a fehér csodába. Felnevettem hisz Sydney nem a havazásról híres. Így és nem sokszor láthattam ezt a csillogó, már-már vakítóan fehér anyagot. Léptem egyet. Lábam már csak bokáig volt benne a hóban. Ezek szerint egy gödörbe léphettem. Tovább mentem az erdő felé. Amerre a szem ellátott csak fehérség uralkodott. A fák fekete kontrasztot adtak a tájnak. Mikor abba a bizonyos erdőbe értem néhány emlék hullócsillag ként röpült be tudatomba. A két halott. Akiket én öltem meg. Azok az emberek akik bántani akartak. Minden. Szinte még éreztem a fegyver hideg érintését kezemen. Olyan furcsa volt minden. Csend volt. Talán már túlságosan is. Tovább lépkedtem és a hó ropogott talpam alatt. Úgy éreztem valaki követ. Hogy nem vagyok egyedül. Hátra felé tekingettem de még mindig nem éreztem biztonságban magam. Lábaimat egyre gyorsabban szedtem de persze a hó lelassított. Valamiben megbotlottam és a földre is kerültem volna ha...ha egy erős kar vissza nem ránt. 

-Nyugalom.-a mély rekedtes hang a fülem mellől jött. Kifújtam a bent tartott levegőt majd megfordultam karjai közt. Arca kipirosodott lehelete látszott a levegőben. Haja rendezetlen volt és havas a közben ismét szállingózó hótól. Szemeim csillogtak ahogy rám nézett. Mosolygott de én nem tudtam viszonozni gesztusát elvégre eltűnt és kétségek közt hagyott-Gyere mutatok valamit.-mondta majd megfogta kezem és egy másik irányba kezdett el húzni. 

-De...-próbáltam szabadkozni és megmondani neki a magamét de nem engem figyelt hanem az útra koncentrált. Egy kidőlt fán átsegített majd folytattuk utunkat egészen egy hatalmas befagyott tóig.

-Bízol bennem?-kérdezte majd kezét nyújtotta. Bólintottam és elfogadtam hideg tenyerét.A jégre vezetett én pedig ijedten néztem Harryre. Elmosolyodott majd tovább húzott. Sosem korcsolyáztam elvégre Sydney télen nem olyan mint Finn ország. A közepére vezetett de végig fogta derekam. Felém fordult majd mind két kezét derekamra helyeztem.-Nézz fel.-mondta gyengéden. Megtettem amit kért. Ami elém tárult eszméletlen volt. Egy fa, szinte teljesen a tó felé nőtt. A levelek deresek voltak, a víz megfagyott rajta ami  úgy csillogott mint a gyémánt. Sok kis fénylő pont volt az egész fán. Úgy éreztem magam mintha a csillagok alatt lennék fényes nappal-Tetszik?-szólt lágyan. 

-Gyönyörű.-mondtam teljesen elámulva rajta. Mikor elfordítottam fejem észrevettem hogy egész végig engem nézett. Mikor szemeibe néztem rájöttem hogy íriszei ugyan úgy csillognak ahogy a vízcseppek a fán. Elképesztő volt. Az egész. Kezét nyújtotta. Belehelyeztem sajátom Ő pedig vezetni kezdett a jégen. Olyan volt mint egy profi én meg csak botladoztam a jégen. Mikor látta hogy nekem ez nem megy közelebb jött és kezeit derekamra kulcsolta. Levezetett a jégről de kezei még mindig közel tartottak hozzá. Most én léptem. Közelebb hajoltam hozzá. Ajkaink már szinte súrolták egymást mikor meg kellett törni a varázst. 

-Ezt nem kellene.-mondta én pedig teljes döbbentséggel váltam el Tőle. Hogy mi a franc? Most akkor döntse már el hogy mit akar!

-Mi?-kérdeztem Tőle hitetlenkedve.

-Ezt nem kellene.-ismételte meg magát. Nagyot sóhajtottam és próbáltam lenyugtatni magam. 

-Eltűnsz napokra.-kezdtem higgadtan-És kétségek között hagysz. Meg akarsz csókolni utána pedig elutasítasz.-kezdtem egyre jobban kiakadni- Felbukkansz a semmiből. Megmutatsz egy gyönyörű helyet. Egész végig nem mondasz szinte semmit a végén pedig egy olyan mondat hagyja el szád amit nem akarok hallani. Döntsd el mit akarsz!-szemeimbe könnyek gyűltek- Azt hiszed nekem könnyű volt azt mondani neked hogy ne? Azt hogy legyünk barátok? Szerinted megtettem volna ha nem lett volna muszáj? Az őrületbe kergettél azzal hogy közel voltál hozzám de mégsem! Tudod mit? Ennyi! Hagyjuk egymást békén! Elvégre úgy is csak fájdalmat okozunk a másiknak!-mondtam és könnyeimmel küszködve hagytam Őt ott. A hó ropogott talpam alatt ahogy egyre távolabb kerültem Tőle. Aztán vagy öt méter után leesett neki mit közöltem vele. De én nem erre a reakcióra számítottam Tőle. Főleg nem úgy hogy előtte olyanokat mondott amitől összeszorult a szívem.

-De én szeretlek!-kiabálta utánam. Testem úgy reagált ahogy eddig semmikor. Gyomromban feléledtek a pillangók szívem esze veszett tempót diktált.Megfordultam és hitetlenkedve néztem rá. Tényleg ki mondta? Vagy csak képzeltem?

-Mi?-hangom remegett.

-Szeretlek Noa!-ahogy a szavakat kietette jobban lesokkolódtam- Nem rég jöttem rá arra hogy az szerelem amit érzek.-közelebb lépett-" A szeretet egyik alapelve az, hogy tudnálak bántani, de nem foglak." Ezért tűntem el. Mert nem akartalak bántani. De ahogy teltek a napok rájöttem hogy nekem ez nem megy. Nem tudok nélküled meglenni. Nem tudok egyedül lenni ha már megtapasztaltam azt hogy milyen szeretni és szeretve lenni. És tudod mit? Nem is akarok. Nem akarok egyedül lenni egy házban. Nem akarok egyedül nevetni egy filmen sem. Tudod mit mondogattam magamnak mikor azt mondat hogy legyünk barátok? Azt hogy én nem akarok szerelembe esni. Aztán ez megváltozott. Sőt, talán csak magamnak ismertem be az ellenkezőjét. Szeretni csodálatos dolog. Egyszerűen be voltam ijedve. Rettegtem attól, hogy döntést kelljen hoznom. Rettegtem a kötődéstől és attól hogy egyszer mindennek vége szakad. Már nem félek. Nem mert megtanítottad nekem ha félsz semmit nem érsz el az életben.-már előttem volt,közel hozzám-Én csak most kezdek rájönni hogy bármi történjék is...mindig marad köztünk egy kapocs, mi téged hozzám fűz. Sosem lesz olyan, hogy ne aggódjak érted. Sosem fordulhat elő, hogy ne számítson mit teszel. Mindig is fontos leszel számomra.Rájöttem hogy mindennél jobban, reménytelenül és visszafordíthatatlanul beléd estem. Szeretlek Noa Martin! Mindig és életem végéig.-mondandója befejezésekor egy könnycsepp hullott végig arcomon amit Harry egy gyengéd mozdulattal eltüntetett onnét-Nagy kérés lenne ha kaphatnék még egy esélyt?-válasz helyett csak ajkaimat övé ellen nyomtam. Csókunk szenvedélyes volt és minden érzelmünket beleadtuk. A szeretetet, a fájdalmat, a boldogságot és az új reményt. Mikor elváltunk egymás csillogó szemeibe bámultunk. 

-A válasz nem, nem lenne nagy kérés ha még egy esélyt kérnél.-mondtam boldogan. Harry felkapott majd megpörgetett a levegőben. A színtiszta boldogság volt csak látható arcunkon semmi más. Mikor letett ajkait ismét enyémre tapasztotta. Nem bírtunk betelni egymással. Ismét olyan volt mint a veszekedések előtt. Csak sokkal erősebb és valódibb....

25-"Ha bedühödsz"

Másnap reggel mikor lesétáltam a földszintre Harry szinte azonnal elém állt. Nem értettem hogy miért tette de biztosan meg fogom tudni. Szólásra nyitotta száját de anya lefutott a lépcsőn és nem egy kedves mozdulattal odébb lökte Őt. Harry morgott majd elsétált. Összehúzott szemöldökkel néztem utána de nem foglalkoztam vele különösebben. A pulthoz sétáltam majd csináltam magamnak egy teát és szürcsölgetni kezdtem. Liam és Niall is hamarosan megérkezett. Ők kávát kreáltak maguknak és beszélgetni kezdtek. Apa és Louis is lejött a lépcsőn de Harryt még mindig nem láttam sehol. Gondoltam egyet majd felmentem a régi szobánkba. Harry az ágyon feküdt becsukott szemekkel.Tudtam hogy tudja hogy én vagyok az, ezért is ültem le az ágyra.

-Mit akartál mondani?-kérdeztem. Felült majd gyönyörű smaragd színű íriszeit rám villantotta. 

-Tudod...Louisnak, Liamnek,Niallnak és nekem el kell mennünk tudod...ööö...-motyogott. Értettem. Vérre volt szükségük de nem értettem Liam és Niall miért megy. Na mindegy.

-Értem Harry.-mondtam egy halvány mosoly keretében. Ő is viszonozta a gesztust. 

-Daniel és Mira itt lesz veled.Ha....-hangja bizonytalanná vált-..ha valami baj lenne, akármi, vagy  csak rosszul lennél, akármi. Csak...-elgondolkodott egy kicsit-..csak sikíts egyet rendben?-láttam rajta hogy komolyan gondolja. Sikítsak? Ezt nem mondja komolyan!

-Sikítsak?-kérdeztem már-már a nevetés szélén állva. 

-Kérlek.-mondta mosolyogva-Csak vedd komolyan. Biztonságban akarlak tudni.-hangja követelőző volt és megértettem. Tudni akarja hogy jól vagyok-e. Ezt pedig megmelengette szívem. Tudom, nem kéne ilyet éreznem de nem tehetek róla. Ő hiába nem érzi azt amit én, attól még én nem tudok kiszeretni belőle. Bólintottam. 

-Oké.-mondtam és felálltam az ágyról. Az ajtóhoz mentem de mielőtt kiléphettem volna Harry mögöttem termett és becsukta az ajtót.

-Várj.-megfordultam. Közel volt hozzám. Olyannyira hogy éreztem leheletét arcomon-Azóta nem..nem történt semmi?-kérdezte. A betegségemre értette. Szemei kíváncsian vizsgáltak. Megráztam a fejem. 

-Nem. Jól vagyok.-mondtam és ismét menni akartam de keze még mindig a kilincset szorította. Közelebb hajolt. Ajkaink szinte már érintették egymást. Akartam. Mindennél jobban akartam azt, hogy ajkai enyémeken legyenek de tartanom kellett magam. Azt akarom hogy tisztázza magában az érzéseit. Ha ezt nem teszi meg soha nem lehet köztünk semmi. 

-Ezt nem kellene.-mondtam és eltoltam magamtól. Szemiben fájdalmat láttam. 

-S..sajnálom é...én...-dadogta.Vissza sem nézve mentem ki az ajtón. Szemeimbe könnyek gyűltek és mikor beléptem a szobámba az ágyra rogytam. Fejemet tenyerembe temettem. Muszáj volt lenyugodnom különben a rosszullétem elő jön. Nagyot sóhajtottam. Nem bírom. Nekem ez nem megy! Megígértem hogy tartom magam addig ameddig csak lehet. De ha a közelemben van elgyengülök. És..és én nem akarok gyenge lenni. Túl akarom vészelni azt hogy nincs velem. Hogy nem ölel át. Nem csókol meg. Azt hogy nem bújuk össze éjjelente. Azt, hogy nincs velem mikor szükségem lenne Rá. Azt...azt hiszem hogy én szerelmes vagyok....

~*~

Három óra fele járhatott az idő mikor lesétáltam az emeletről. Már senki nem volt lent azért gondoltam hogy elmentek. A kanapéhoz sétáltam majd leültem rá. Újságok voltak kitéve a dohányzóasztalra ezért megfogtam egyet. Jobb tevékenységem úgy sincs mivel a hegyekben vagyunk, itt nincs tévé adás. Az újság szörnyen unalmas dolognak bizonyult. Ezért a pulthoz mentem majd csináltam magamnak egy szendvicset. Bele haraptam.Jó ízűen nyámmogtam rajta mikor meghallottam egy hangot és majdnem félre nyeltem. 

-Noa!-apám hangja parancsoló volt. Lefutott a lépcsőn kezében két fehér valamivel. Letettem az ételem majd kérdőn néztem rá.-Mi a franc ez?-kezdett el kiabálni majd felém mutatta a terhességi teszteket. A levegő a torkomon akadt-Ha? Válaszolj mikor kérdezlek!-hangja fenyegető volt. 

-Terhességi tesztek.-mondtam nyugodtan hisz mindegyik negatív lett. Akkor miért paráznék rajta? 

-Ne nézz hülyének! Mi van? A kis barátod fel akart csinálni de nem sikerült neki?-hangja mérges volt. Torkomban görcs lett. Ne mondjon ilyeneket!

-Ez nem igaz!-mondtam.

-Akkor? Hallgattak? Kurva kíváncsi vagyok rá hogy mi a mentséged!-kiabált még mindig. Érezni kezdtem azt az émelygést amit tegnap. Látásom elhomályosult majd kitisztult.

-Nincs mentségem rá! Ne avatkozzatok az életembe kérlek! Eleget tettetek már! Nem kell még jobban elcseszni mindent! Nem engedek! A saját életemet akarom élni!-kiáltottam most már én is.

-Ne beszélj velem ilyen hangnemben!-hangja betöltötte az egész házat.Keze lendült majd egy jó irányzott mozdulattal el is talált. Émelygésem miatt a földre kerültem. Szélfuvallat csapott meg majd apám nyögését halottam. Mikor felnéztem csak annyit vettem észre hogy Harry apámat nyomja a falnak a torkát szorítva. Harry teste megfeszült. Egy ugrásra kész tigris volt. Átváltozott. Szemfogai megnőttek míg szeme vörösre színeződött. Morgott apámra és ki villantotta fogait. Apám kapálódzott erős szorításában de semmire nem ment. Harry erősebb volt. Főleg most. Nem rég táplálkozott. Felpattantam majd odaszaladtam hozzájuk. 

-Harry!Figyelj rám!-fogtam meg kezét és beszéltem hozzá-Minden rendben van érted? Jól vagyok. Nem kell olyat tenned amit később megbánnál! Minden oké!-néztem bele szemibe. Szorítása nem enyhült apám torkán ezért folytattam- Tudom hogy nem lennél rá képes. Nem vagy szörnyeteg. Bűntudatod lenne érted? Hatalmas!Bízom benned Harry! Tudom hogy nem tennéd meg!-mondtam neki.A levegőt lassabban vette és válla sem volt olyan feszes-Kérlek.-motyogtam. Harry szorítása gyengült ezért apám el tudott menekülni. Harry behajlította kezeit a falnál ezért körülzárt engem. Hitetlenkedve nézet rám. Nem értett valamit. De mit? Hirtelen gondolt egyet majd vámpír sebességgel rohant fel az emeletre. Mikor körülnézem láttam hogy apám anyám vállán mondja el hogy mi történt. Természetesen úgy hogy Ő jöjjön ki belőle jól. Louis, Niall és Liam hitetlenkedve néztek rám. Ők is? De miért? Harry után akartam szaladni de Louis vissza rántott. 

-Hagyd magára.-mondta.Nem engedelmeskedtem neki. Kezemet kirántottam szorításából majd felrohantam az emeletre. Volt egy olyan megérzésem hogy a régi szobánkban lesz. Beléptem. Az ágyon ült. Mind két keze elveszett hajában. Ideges volt. Elé guggoltam. 

-Tudom mire gondolsz.-mondta. Megráztam fejem. 

-Nem hiszem. 

-De. Azt gondolod hogy egy szörnyeteg vagyok. Hogy nem tudok uralkodni magamon. Egy démon vagyok akit nem lehet kontrollálni. Majdnem megöltem az apád Noa!-szemiben a fájdalmat és az ön utálatot láttam- Ha nem vagy ott és nem segítesz talán már rég nem élne a rohadt életbe!-pattant fel és járkálni kezdett-Veszélyt jelentek rád!-hangja megtört volt-Ha akarnám megölhetnélek.

-Ha a karnál.-mondtam a tény. 

-Igen. De mi van ha egyszer annyira bedühödöm hogy bántani akarlak?

-Ha bedühödsz.-mondtam majd közelebb léptem. Nem mozdult-A ha és a lehet egy szörnyű tár ugye tudod? Nem tennéd meg. Bízom benned. 

-Ne tedd.-motyogta.

-De. És már talán akkor bíztam mikor még nem tudtam hogy mi van. Talán már akkor megdobbantottad a szívem mikor megláttalak az előadó teremben. Nem tudnál bántani. Biztos vagyok benne Harry.-mondtam és még egy lépést tettem előre. Addig pakolgattam lábaim míg egyenesen éle nem értem. Mellkasunk össze simult. Ajkaink közel voltak egymásoz. Mindketten kapkodtuk a levegőt és akkor.....Harry eltűnt. Köddé vált. Felszívódott. Nem tudom miért tette de az viszont igen hogy köze van a kapcsolatunkhoz...

24-Disease

Sziasztok! 

Meg is hoztam a 24. részt! Remélem tetszik! Kérlek komizzatok! :D

Jó olvasását! Ladybady

Elszakadtam Harrytől majd szemibe néztem. Közel voltunk egymáshoz de egyikünk sem lépett. Nem ennek volt itt az ideje és ezt mindketten tudtuk. Nem oldhatunk meg mindent egy csókkal és azzal hogy megöleljük egymást, rosszabb esetbe szeretkezünk. 

-N..nem kezdhetnénk újra?-Harry hangja bizonytalan volt. Nagyot sóhajtottam. 

-Időre van szükségem Harry.-mondtam neki és láttam szemiben a remény elvesztését. Sajnáltam. Sőt nekem sem volt egyszerű ezt mondani de meg kellett tennem. Nem bocsájthatok meg mindenért neki. 

-É..értem.-hangja remegett. Ismét egy ölelésbe vontam.

-Legyünk csak barátok. A többi ha kell akkor kialakul.-mondtam neki majd el váltam tőle és felálltam majd a szekrényemhez léptem. Kivettem belőle pár ruhát majd vissza térdeltem Harryhez aki még mindig a földön ült-Kérdezhetek valamit?-hangom bizonytalan volt. 

-Igen.-mondta. 

-Mit érzel?-kérdeztem. Gyönyörű szemeit rám vezette. 

-Nem tudom.-válasza meglepett-Nem tudom milyen a szerelem Noa. Sosem éreztem. Nem tudom hogy mit is kéne tennem ilyen helyzetekben. Az egész kapcsolat dolog új volt nekem.

-Értem.-mondtam majd felálltam és az ajtóhoz mentem. Kezem már a kilincsen volt mikor Harry ismét megszólalt. 

-Miért? Te mit érzel?-kérdezte halkan úgy hogy épp meghallottam. 

-Nem tudom.-mondtam majd kiléptem az ajtón. De tudtam mit érzek, de ha elmondom neki azzal megváltoztatnék mindent. Anyáék szobája felé vettem az irányom. Beléptem majd megfogtam a pizsim és beléptem a fürdőbe és engedtem a kádba vizet és próbáltam elfeledni a fájdalmam...

~*~

Három nap telt el. Életem egyik legrosszabb három napja volt. A rosszulléteim nem múltak el, sőt, néha már-már annyira szédültem hogy le kellett ülnöm egy öt percre. Persze erről a többiek nem tudnak. Aminek örülök is, hiszen nem kell miattam aggódni. Harryvel....elvagyunk....olyan mintha nem is szakítottunk volna. Csak nem csókoljuk meg egymást és nem érünk úgy egymáshoz ahogy akkor. Ennyi, az igazat megvallva nem tetszik ez a helyzet. Úgy érzem elfelejtett. Én hülye pedig minden éjszaka álomba sírom magam. Még jó hogy anyámék kaptak egy másik szobát így nem kell látniuk ahogy szenvedek. 

Reggel úgy nyolc felé sétáltam le a lépcsőn. Liam,Niall, Louis és Harry voltak ott. Beszélgettek. Érkezésemre azonnal felkapták fejüket. 

-Jó reggelt.-köszöntek.

.'Reggelt-motyogtam magam elé.Mikor a tükör előtt mentem el, majdnem megijedtem magamtól. Szemeim alatt hatalmas karikák éktelenkedtek, bőröm sápadt volt míg szemem enyhén vörös.És most mondja azt az ember hogy nem sírtam az éjjel. 

-Minden rendben? Sápadtnak tűnsz?-kérdezte Liam. Rá kaptam tekintetem. 

-Igen, jól vagyok...rosszat álmodtam ennyi.-mondtam és a pulthoz léptem hogy csináljak magamnak valami reggelit. Megfogtam a pirítóst és megkentem vajjal majd ajkaimhoz emeltem és beleharaptam. Vissza fordultam a többiekhez.-Mi van?-kérdeztem mert elég feltűnően bámultak. 

-Fáradtnak tűnsz.-mondta Louis. 

-Minden rendben. Nem kell aggódni miattam!Eddig is mindent megoldottam. Most is megfogom!-mondtam majd a félbehagyott pirítóst a kukába dobtam majd mérgemben felszaladtam a lépcsőn a szobámban. Mikor azonban becsuktam az ajtót ismét megszédültem. A kilincsbe kapaszkodtam és fejemet az ajtónak döntöttem. Mély levegőket vettem majd lassan az ágyhoz botorkáltam. Leültem rá majd fejemet kezeimbe temettem. Általában mikor lenyugtattam magam hamarosan minden rendbe jött ez pedig most is így volt. Mi lehet ennek az oka? Miért szédülök és émelygek perceken keresztül? Volt már olyan is hogy a hányinger kapott el de az nem múlt el pár perc alatt. Mivel internet nincs ezért a könyvtárba sétáltam. Igen. Ez a ház óriási! Az igazat megvallva szerintem el tudnék benne tévedni annyira nagy. 

Mikor beértem a könyvtárba a B betűhöz mentem és keresgetni kezdtem. Szinte minden volt ott. Alig találtam meg azt a könyvet amire hatalmas betűkkel rá volt írva hogy "Betegségek". Nézegetni és keresgetni kezdtem de nem találtam olyat ami az én tüneteimnek felelne meg. Nem tudom elképzelni hogy akkor mi is lehet. Leges legelőször a terhességre gondoltam. Aztán, megcsináltam két tesztet és mindegyik negatív lett. Aminek örültem. Ebben a helyzetben nem vállalhatok egy gyereket. Nem lehet. 

-Miért olvasod ezt a könyvet?-a mély rekedtes hang közvetlenül a hátam mögül jött. Megugrottam hisz azt hittem a frászt is kiijeszti belőlem. Megfordultam. Harry egyenesen előttem állt és szemiben értetlenség csillogott. 

-Ö...csak megláttam és gondoltam beleolvasok.-ránézem az összecsukott, kissé poros és régi könyvre-Egész érdekes.-mondtam. 

-Ugye tudod hogy nem tudsz hazudni? Legfőképpen nekem nem.-mondta.Elvette tőlem a könyvet és visszatette a helyére- Miért érdekel hogy mi van benne?-kérdezte ismét. Nem tudtam hogy el mondjam neki hogy mi történik vagy sem. Elvégre barátok vagyunk nem? A barátok megszokták beszélni az ilyet. Azt hiszem...

-Kb. Egy hete vettem észre a dolgokat-kezdtem Harry tekintete pedig egyből rám ugrott-Mikor a reggelinél rosszul lettem azt hittem hogy a tej miatt ami lejárt. Aztán egyre többször előfordult hogy szédültem émelyegtem és hányingerem volt. Nem tudom hogy mi van velem. Azt hittem majd a könyvből információt nyerek de nem így lett. Nem ír semmit azokról a tünetekről amik nekem vannak-fejeztem be. Harry nagyra nyílt szemekkel figyelt engem.

-Nem lehet hogy...?- kérdezte. Megráztam fejem. 

- Nem. Már két tesztet is megcsináltam és mindegyik negatív lett.-mondtam. Nem tudtam kiolvasni szemiből mit érez. 

-Gyere ide.-tárta ki karjait én pedig azonnal közéjük másztam. Jó volt végre az ölelésében lenni. Végre beszívni édes illatát és érezni erős karjait ahogy szorosan tartanak. Az igazat megvallva nem akartam tőle elszakadni. Nem akartam hogy elengedjen hisze ismét abba a világba fogok csöppenni ahol nem akarok lenni. A kő kemény valóságba.-Megoldjuk oké? Ki fogjuk deríteni mi bajod van és remélhetőleg meg is tudjuk gyógyítani. Nem hagyom hogy feladd.-motyogta hajamba. Bólintottam. A hangulat és a kapcsolatunk is nagyon intim volt más barátokhoz viszonyítva. Tudom hogy mások is megölelik egymást és mondanak szerető vagy védelmező szavakat egymásnak de valahogy nem úgy éreztem ezt az egészet mint például Gigivel. Ez..ez teljesen más volt. De nem biztos hogy rossz értelemben.  

-Félek.-mondtam mikor annyira eltolt magától hogy szemembe tudjon nézni. 

-Nincs mitől, hisz itt vagyunk neked mind. És a szüleid is segíteni fognak biztosan.-mondta és láttam szemiben hogy félt engem. Nem tudom miért de egy kicsi aggodalmat is láttam szemiben. A arátok szokták egymást félteni? Igen Noa! Ne komplikálj! Mondta a belső énem amire szinte elméletben fejbe is csaptam magam. Reméltem hogy minden rendben lesz és nem kell attól aggódnom hogy ....hogy meg fogok halni. Tudom, ez csak egy kis szédülés és hányinger de akkor is. Lehet komolyabb oka is amit nem akarok. Másra pedig nem is tudok gondolni csak arra hogy veszélyes..veszélyes rám...

23-Love?

Sziasztok!

Meg is hoztam a részt! Remélem tetszik! Sajnálom hogy ilyen rövid lett de sietnem kell suliba :D Azért remélem tetszik :) Kérlek komizzatok!Köszönöm a rengeteg megtekintést és azt hogy komiztok! Nagyon sokat jelent! :D <3 

Jó olvasást! Ladybady

**Harry szemszöge**

Fel s alá járkáltam a szobában és gondolkodtam. Nem veszíthetem el. Ilyen könnyen nem! Annyi mindenen átmentünk.Nem most fogom megszakítani a láncot. Tudom, egy balfasz voltam. De...de csak kicsúszott a számon. Nem is gondolkodtam. Csak felbosszantott az hogy Louis azt mondta szerelmes vagyok. Pedig nem vagyok az....ugye ez nem az? Nem lehet hiszen ez nem olyan mint a szerelem. Az más nem? Vagy csak én gondolom így?Ahhj...azt sem tudom mit érzek.....Louis lépett be az ajtón. Azonnal megálltam tettemben majd idegesen rá néztem. Noanál volt. 

-Ez elcseszted haver.-ingatta meg fejét. Felhorkantam majd fejemet fogva lerogytam az ágyra. 

-Tudom.-mondtam. 

-Engeszteld ki.-ajánlotta. 

-Mivel? Keressem meg neki a Dark Rose-t?-nevettem fel keserűen. 

-Például-bólogatott Louis. 

-Nem fogok egy kibaszott kavicsot keresni!-kiáltottam fel. Védelmezően tette maga elé kezét. 

-Egy rohadt értékes kavicsot.-mondta-Vagy vidd el vacsorázni ha a régészet nem jön annyira be.-rántott vállat. 

-Ő nem olyan vacsorázós típus.-mondtam. 

-Énekelj neki.-mondta a következő opciót. 

-Louis.-nagyot sóhajtottam-Finn országban vagyunk az Istenért! Nem adhatok szerenádot az alak előtt a minusz negyven fokban! Megfázna.-mondtam. Louis felnevetett-Mi az?

-Azt mondtad nem vagy szerelmes.

-Nem is vagyok--ráztam meg fejem. 

-Akkor szerinted ez mi? Nem a saját testi épségedért aggódsz hanem Noaé miatt.Ki akarod engesztelni amiért.... szép szavakkal illetve egy kurvának nevezted. Megmentetted az életét, nem ölted meg csak mert Simon azt mondta. Megvédted akkor is mikor vagy tíz katona szegezte rátok a fegyvert. Elmondtad neki életed legnagyobb titkát.

-Rájött.-javítottam ki. 

-Részlet kérdés. De ha magadban nem tisztázod le hogy mit érzel ne is kerülj se az én szemem se Noa szeme elé. Egy nőnek az a legfontosabb hogy szeresség. Tudod mit szokott mondani a nagyapám?-kérdezte és folytatta is volna ha nem vágok közben.

-"Egy igazi férfi sosem bánt egy nőt!Légy nagyon óvatos mikor megríkatsz egy nőt, mert Isten számolja a könnyeit...A nőnek a férfi tenyerén van helye, nem pedig a talpa alatt."-igen. Louis papája nagyon bölcs volt. Sajnálom hogy már nem él.

-Igen. Ezt mondta.-helyeselt Lou-Akkor fogadd is meg és tisztázd le magadban a dolgokat utána pedig mond el neki mit érzel különben sokkal rosszabb lesz.

-És mi van ha nem hisz nekem?-vontam fel a szemöldököm. 

-Bizonyítsd be neki.

-De mivel? 

-Találj ki valamit. Abban jó vagy.-mondta. Meg paskolta vállam majd kilépett az ajtón. Hátra dőltem az ágyon. Ezt nem hiszem el. Mi az hogy tisztázzam le magamban mit érzek? Hagyjuk már. Azt sem tudom mi az a szerelem. Sosem éreztem még. Akkor hogy tisztázzam? Egyszerűen csak imádom a mosolyát. Ahogy rám néz. Ahogy kimondja a nevem.Imádom a cseresznye piros ajkait.Ahogy szavakat formál vele. Ahogy azok a méz édes ajkak az enyémeken vannak.Imádom a testét. Imádom mikor elpirul egy-egy hülye perverz mondatomra. Imádom mikor reggelente rám mosolyog és ez engem is jobb kedvre derít. Imádom hogy a semmiről is órák hosszat tudunk beszélni. Ahogy éjjelente hozzám bújik. Azt, hogy a karjaimban keres menedéket minden elől. Azt, ahogy kirázza a hideg -jó értelemben- mikor hozzá érek. A hangját ahogy fülembe nyög. Az érintését ahogy megsimítja arcom.Azt ahogy forró testünk egybeolvad. És...és csak imádom Őt..az egész lényét. Várjunk csak...

-Én szerelmes vagyok! Ültem fel gyorsan az ágyon. Nem nem nem nem...ez csak biztosan valami téveszme. ÉN nem lehetek szerelmes. Főleg nem egy halandóba! Nem lehet hisz...hisz...nem tudok jó érvet felhozni de nem lehet! Egy vámpír vagyok! Akármikor meg tudnám ölni! Nem akarom veszélyeztetni az életét! Mi van ha egyszer úgy feldühödöm hogy képes lennék bántani? Ezt nem akarom. Nem akarom hogy féljen tőlem. Akár így vagy úgy de.....nem.....szükségem van rá.Azt akarom hogy mellettem legyen. Hogy akármikor hozzáérhessek. Megcsókolhassam. Sőt...talán még azt is mondanám neki hogy szeretlek....

~*~

**Noa szemszöge**

Másnap reggel furcsa szagra keltem. Kikászálódtam az ágyból majd lefutottam a konyhába. Körülnéztem. Szinte mindenki ott volt. Igen...Harry is. Louisra néztem. Ő állt a pult előtt és valamit ki akart hozni abból a trutyiból ami a serpenyőben volt. A szaga alapján palacsinta akart lenni. 

-Louis.-szóltam. Felém kapta fejét én pedig mutattam neki hogy ezt ne folytassa. Felhúzta az orrát. Odamentem hozzá majd fenekemmel odébb löktem. A kukába dobtam amit csinált majd újat kezdtem. Mikor mindennel kész voltam tálaltam majd a többiek elé tettem. Ők csak néztek majd Liam és Niall szinte azonnal ugrott fel és csapott le a reggelire. Halványan elmosolyodtam de az onnét hamar le is hervadt. Vettem magamnak egy darab palacsintát majd megkentem nutellával és fogyasztani kezdtem. A második falat után valami nem stimmelt. Olyan hányinger kapott el hogy azt hittem ott helyben kidobom a taccsot. Gyorsan a csaphoz mentem majd egy pohárba engedtem vizet és lassan kortyolgatni kezdtem. 

-Jól vagy?-halottam meg Gigi hangját. Igen, már Ő is itt van velünk. Sikerült elmenekülnie a katonák elől. 

-I..igen-mondtam majd a hűtőbe néztem és megkerestem a tejet. Ránéztem a lejárati dátumára majd nagyot sóhajtottam.-Niall!-szóltam neki.

-Igen?-szólt vissza.

-A tej már három hónapja romlott.-mondtam és rá néztem. Felnevetett. Megforgattam szemeim majd becsuktam a hűtőt és az emelet felé vettem az irányt.

-Azt nem eszed már meg?-jött a hang ismét Niall torkából. 

-Elment az étvágyam.-mondtam és felfutottam a lépcsőn egyenesen a anyáék szobájába...

~*~

Úgy este kilenc körül sétáltam át a Harryvel közös szobánkba. Kellett pár tiszta ruha és reméltem hogy Harry nincs ott. Azonban mikor beléptem lesokkolódtam. Harry az ágy végében ült lent a földön. Fejét a tenyereibe temette és zokogás rázta a vállát. Nem értettem semmit. Belépésemre felkapta fejét így megláthattam kissé vörös szemeit. Szinte azonnal hajtotta vissza fejét mikor meglátott. Oda siettem hozzá más letérdelve elé szedtem le kezeit arca elől. 

-Harry..-hangom elhalt. 

-Sajnálok minden szarságot amit veled tettem. Nem gondolkodtam csak kicsúszott a számon.-láttam szemiben hogy komolyan beszél, de nem tudtam eldönteni hogy ezentúl bízhatok-e benne vagy nem-Szükségem van rád Noa.-mondta én pedig átöleltem. Azonnal fonta körém karjait majd olyan szorosan tartott amennyire csak tudott. És éreztem ahogy könnyei ismét utat engednek maguknak...

Kérlek komizz! Minél többen! 

22-"Te szerelmes vagy!"

Sziasztok!

Egy szomorú fejezettel jöttem. Papír zsepiket elő! I
Én például a megírása közben is sírtam de ez lehet hogy csak nekem lesz. Na mindegy.. Remélem hogy tetszik! Kérlek komizzatok!

Jó olvasást! Ladybady

**Harry szemszöge**

Az éjszaka közepén sétáltam le a föld szintre. Nagyot sóhajtva mentem a hűtőhöz. Belenéztem és kutakodni kezdtem. Hús...hús...hús...na ne már! Sehol nem találtam semmi ehetőt. Becsaptam a hűtő ajtaját de hallottam ahogy süvít felém valami. Mielőtt elhaladhatott volna előttem elkaptam a vérrel teli palackot. Hálásan Louisra néztem. Megrántotta vállát majd leült a kanapéra. Én kicsavartam a fél literes üveg kupakját majd jól meghúztam tartalmát. Az ismerős égető érzés elöntötte torkom. Az üveget elemeltem ajkaimtól majd visszazártam és a hűtőbe tettem. A vas ízű vér nyoma a számom maradt amit egy könnyed mozdulattal töröltem le onnét. Louis felé vettem irányom majd leültem vele szemben a kanapéra.

-Hogy van?-kérdezte.

-Megtörten. Teljesen leszívta minden energiáját az hogy a szüleivel kellett veszekednie. Nem jó ez így Louis. Valahogy meg kell barátkoznom velük különben nem lesz jó vége a dolgoknak.-ráztam meg a fejem.

-Te szerelmes vagy.-mosolygott rám. Kínomban felnevettem.

-Nem vagyok Louis. Milyen bogyót tettél az adagodba?-álltam fel helyemről-Nem voltam és nem is leszek szerelmes Louis. A szerelem rontja a teljesítményt és nyálas időpocsékolás.- ideges voltam. Nem tudom miért de az voltam.

-Az a nyálas időpocsékolás kell a barátnődnek te észlény!-kiáltott rám. Megráztam a fejem.

-Nem. Neki is csak fasz kell ugyan úgy mint a többinek!-válaszoltam hasonlóan mint Lou.

-Mi a szar bajod van? Miért vagy ilyen?-Louis nem tudta mire vélni kitörésem. Sőt. Még én sem tudtam hogy miért mondtam. Ha tehetném vissza szívnám de már késő. Fújtam egyet majd kiviharzottam az ajtón. 
-Harry!-kiáltott utánam Louis  de nem foglalkoztam vele. Csak mentem a fejem után. Egy távolabbi fára másztam fel és döntöttem törzsének fejem. Megbántam amit mondtam. Kibaszottul nem volt igazam!...

**Noa szemszöge**

Indultam volna vissza az emeletre de valaki hátulról lefogott.

-Jól vagyok Louis.-mondtam remegő hanggal. Igen...mindent hallottam..

-E..ezt nem kellett volna hallanod.-hallottam hangján a megbánást. Megráztam a fejem.

-Már mindegy...már minden mindegy.-szemeimbe könnyek gyűltek és még mindig nem fordultam Louis felé.

-Sajnálom.-mondta majd elengedte karom én pedig felfutottam az emeletre. A szoba ajtaját kicsaptam majd zokogva dőltem le az ágyra. Fájt...rettenetesen fájt hogy ilyet feltételez rólam. Azt hittem hogy...hogy talán úgy érez mint én...hogy ha nem is annyit legalább egy picit. De az hogy a saját bejáratú kurvájának néz az már sok. Nekem sok. Én nem akarom ezt....nem akarom hogy ennyire fájjon. Hogy akármikor ha hozzámér vagy megcsókol azt higgye hogy én se szó se beszéd lefekszem vele. Én...nem akarok a játékszere lenni....

Feljebb csúsztam az ágyon majd nyakig betakaróztam. Könnyim még mindig szánkáztak le arcomon. A takarót öleltem át bár nem sokat segített. Ismét egyedül éreztem magam. Úgy mint előtte. Azt hittem hogy mikor Londonba költözünk minden jó lesz és legalább lesz egy olyan barátom akire mindig számíthatok. Hogy majd lesz egy olyan srác az életemben akit nem akarok elengedni magam mellől. Van is egy ilyen de Őt nem érdeklem. Nem foglalkozik azzal hogy mit érzek. Nem akar engem mint embert, csak a testem kell neki. De én ezt nem akarom...nem akarok bábu lenni akit úgy rángat ahogy akar. 
Hallottam ahogy belép valaki a szobába. Feltehetően Harry. Lehunytam szemeim és próbáltam megnyugodni. Mögém feküdt és átkarolt. Imádtam az ölelését, a csókjait, az érintését...de ....de rá kellett jönnöm hogy ezek hamisak. Nem kellett sok ahhoz hogy fel ne zokogjak. A takaró szélét szorongattam. A fáradozásom ellenére kigördült egy könnycsepp. Harry készségesen letörölte majd egy puszit halántékomra és közelebb húzott magához. Ha nem hallottam volna amit mondott mindent máshogy gondolnék....

~*~
Másnap reggel egyedül ébredtem. Ki gondolta volna nem? Kitártam karom majd a plafont kezdtem el bámulni. Most nem Harryn és a kapcsolatunkon gondolkodtam bár...lehet jobb lett volna. 
Tényleg kijutottunk. Ez eszméletlen. Szabadok vagyunk...habár meddig? Honnét tudjuk hogy Simon után nem jön valaki más aki tönkre akar tenni minket...minket... Nem...már nincs olyan hogy MI ....már nincs és nem is lesz...Harry nem az akinek gondoltam...és tessék...ismét ide lyukadtam ki.

Nagy sóhajtással felálltam majd a fürdő felé vettem az irányom. Lefürödtem és hajat mostam. Megszárítottam barna fürtjeimet majd egy törölközőben sétáltam vissza a szobába. A fiókból kikaptam egy hosszú nadrágot elvégre Finn országban vagyunk..hidegebb van mint Londonban. Felvettem egy meleg pulcsit ekkor éreztem meg két kart derekamra kulcsolódni. Harry nyakamba fúrta fejét én pedig már megint  sírni akartam. Maga felé fordított. Megakart csókolni de én elfordítottam fejem.

-Sok dolgom van.-mondtam majd haladtam volna el mellette de megfogta karom.

-Mi bajod van?-kérdezte értetlenül. A kis cuki... Rá néztem.

-Fel frissítsem az emlékezetedet?-vontam fel dühösen szemöldököm- "A szerelem rontja a teljesítményt és nyálas időpocsékolás." vagy van egy sokkal jobb. "Neki is csak fasz kell ugyan úgy mint a többinek!"  Nem ismerős valahonnét?-kérdeztem könnyes szemekkel. Szája "O" alakot formált..

-Ezt Louis mondta?-kérdezte.

-Nem Harry. Hallottam.-mondtam.

-Noa én nem úgy gondoltam csak...-félbe vágtam.

-Mindegy Harry.... Nem muszáj folytatnunk.-mondtam könnyes szemekkel. Kezemet kirántottam immár gyenge szorításából majd az ajtón át távoztam.

**Harry szemszöge**

Egy balfasz vagyok igaz? Tudom. Nem kell mondani. É...én nem.gondoltam komolyan csak kicsúszott a számon..nem akarom elveszíteni Őt. Elment. Kilépett az ajtón és lehet hogy az életemből is. Tennem kell valamit különben tényleg elveszítem.

Feleszmélve a kezdeti sokkból rohantam utána. Jobbra fordultam mert arra éreztem illatát. A folyosó végén azonban ott voltak a szülei. Daniel elém állt majd elzárta a lányához vezető utam. Mira vigasztalta Noat.

-Menj a lányom közeléből!-kiáltotta Daniel.

-Nem! Beszélnem kell vele!

-Menj innét!-a fájdalmam amit bent éreztem mérhetetlen dühvé változott. Egy ember irányába az pedig Daniel volt. Szemem vörössé változott míg szemfogaim megnőttek. Épp indultam volna mikor valaki visszarántott karjaimnál fogva. Tudtam hogy Louis az. Még is küszködtem és vicsorogtam Danielre. Mikor elnéztem mellette egy könnyes zöld szempárba ütközött tekintetem. Nem irányítottam csak vissza változtam. Nem értettem hogyan de ember lettem egy másodperc töredéke alatt. Louis elengedte karom én pedig még mindig azokba az elképesztő íriszekbe bámultam. A könnyek mellett észrevettem még valamit. Félelmet. Nem mertem beismerni még magamnak sem de...de tőlem félt....

Kérlek komizz! Minél többen ha lehet! Köszönöm!

21-"Most nem engedek!"

Sziasztok!

Itt is lenne a rész! Remélem tetszik :D

Jó olvasását! Ladybady

**Noa szemszöge**

Elváltam Harrytől majd a mellettünk fekvő hullákra néztem. Torkom elszorult ha arra gondoltam hogy én öltem meg őket. Bár ők is megtették volna habozás nélkül. Harry megfogta a kezem majd elhúzott onnét és az ellenkező irányba indultunk mint amerről jöttünk. Egymás kezét szorongatva lépkedtünk a friss havon.

-Hová megyünk?-kérdeztem Harryről.

-A főhadiszállásra.-mondta. Kérdőn néztem Rá-A farkasok főhadiszállására.-helyesbített.

-Vérfarkasok?-kérdeztem. Bólintott. De hát...Liamet és Niallt is ott láttam közöttük akkor Ők is?

-Igen.-mondta Harry-Ők is azok.-összehúztam szemöldököm-Hangosan gondolkodtál Noa.-mondta mosolyogva. Én is hasonlóan cselekedtem.

Pár óra séta után megérkeztünk egy hatalmas házhoz az erdő közepén. Falait benőtték a növények,teraszán a fák kicsit korhadtak voltak. Tetejét hó borította. Harry komótosan lépkedett fel a lépcső fokokon majd csengetés és kopogás nélkül nyitott be. Szinte minden szem ránk szegeződött. Mindenki ott volt. Louis, Liam, Niall és még páran akiket ne ismertem. Azonnal odafutottam Louishoz majd megöleltem és így tettem Liammel és Niallal is. Harry kezet fogott velük. Megköszöntük a segítséget. Szinte mindenki bemutatkozott és kezet fogott velünk. Örültem hogy végre szabadok lehetünk. Végre talán minden rendbe jöhet. Senki sem akar ártani nekünk és talán végre élhetjük a saját kis életünket. Bár ki tudja nem igaz? Ki tudja hogy melyik sarkon vár minket még egy rosszakaró. Harry átölelt majd egy puszit nyomott fejem búbjára.

-Ugye senkinek nem esett baja?-kérdeztem elválva Harrytől. Liam  megrázta a fejét.

-Kisebb sérülések de begyógyultak. Semmi  súlyos.-mosolygott rám. Viszonozta a gesztust.-Köszönöm.-tátogtam neki. Megrázta fejét. Átöleltem Harry derekát. Ő is körém fonta karjait.

-Tűnj Noa közeléből rohadt vérszívó!-hallottam meg egy túl ismerős hangot. Egy olyan hangot amit már hetek óta nem. El sem mertem hinni hogy kik állnak előttem. Nem...ne lehetnek itt. Nem élhetnek! Harryre néztem majd vissza a szüleimre . Kicsit megszédültem de megtámaszkodtam Harry karjaiba.

-Te..te is látod őket?-kérdeztem.

-Igen. Noa, mindenki látja őket. -ahogy a szavakat kimondta teljesen elvesztem. Miért vannak itt? Mit keresnek itt? Nem haltak meg? Hogyan élték túl?

-Azt mondtam hogy menj a közeléből te patkány!-szólalt fel apám. Harry összeszorította állkapcsát de nem mozdult.

-Mit kerestek itt?-szökött vagy két oktávval feljebb hangom. Anya felhorkant.

-Mikor a kis barátod parancsot adott arra hogy öljenek meg minket megtették. Csak hát nem gondolta bele hogy Niall és Liam megment minket.-mondta de én leakadtam annál a résznél hogy parancsot adott.... Harryre kaptam tekintetem. Megrázta fejét.

-Nem én adtam parancsot.-mondta teljesen nyugodtan. Elengedtem karját és egyet léptem hátra-Bízz bennem Noa! Nem én akartan hogy megöljék őket! Nem ártottak nekem semmiben akkor miért tettem volna?-már láttam szemeiben a kétségbeesést. Anyáékra néztem-Higgy nekem Noa.-mondta halkan. Rá vezettem.tekintetem-Kérlek.-hangja esedezett. Nem tudtam mit higgyek. Fogalmam sem volt hogy mit kellene tennem vagy hogy mi lenne a helyes. Louisra néztem. Bólintott miszerint Harry igazat mond. Liam és Niall is ezt tette. Akkor nem  értem? A szüleim azt mondták hogy Ő miatta! Akkor most hogy van?

-Ki mondta nektek azt hogy Harry a hibás?-keményen néztem a szüleimre.

-Simon.-mondta apa. Felhorkantam.

-Ki más...-mosolyodtam el megtörten. Harry felé mentem majd átöleltem derekát. Fejét nyakhajlatomba fúrta-Ne haragudj.-motyogtam.

-Semmiség.-suttogta nyakam bőrébe és egy puszit nyomott rá.

-Nem lehetsz vele Noa!-sipítozott anyám. Elváltam Harrytől és látványosan megforgattam szemeim.

-Már miért nem? -kérdeztem szarkasztikusan.

-Mert ha megun akkor megöl és otthagy mint egy kivert kutyát. - apa hangja villámcsapásként hasított a levegőbe.

-Nem tennék ilyet.-rázta meg a fejét Harry.

-Honnét tudjuk hogy igazat mondasz?- horkantott fel anya.

-Nem tudják de legalább bízzanak a lányukban ha már bennem nem tudnak-mondta.

**Harry szemszöge**

Nem fogják elvenni tőlem Noat! Ne is álmodjanak róla!

-Meg különben is. Vérbe mentem érte? Igen! Hányszor védtem meg? Sokszor! Hányszor segítettem neki? Rengetegszer. Szóval ha nekem nem hisznek akkor a lányuknak tegyék meg ezt a szívességet.-mondtam.

-Látod?-fordul Mira a lányához- Megint össze akar zavarni! Hágyszor bántott meg téged? Rengetegszer kislányom!- kelt ki magából Mira.-Szóval nekem ne mond hogy nem akarsz a véréből jóllakni!-kiáltott rám.

-Menjetek ki!-harsogta Liam a többieknek. Mindenki feloszlott csak mi maradtunk a szobában négyen. 

-De mondom hisz szó sincs arról hogy meg akarom csapolni Noat. Verjék ki a fejükből!-harsogtam már én is dühösen. Ne mondják nekem azt hogy vele akarok jóllakni! Még a feltételezés is sértő!

-Miért kell mindig beleszólni az életembe?!-kiáltott fel Noa- Egészen eddig ezt csináltátok! Most nem engedek! Hagyjatok minket béken! Nem tett semmi rosszat akkor most miért kell olyan dolgokat mondani róla ami meg sem történt?! Miért kell mindig tönkretenni az életem?!-Noa kiabálása semmit nem váltott ki a szüleiből. Egész végig meredten bámulták. Noa sírva futott el mellettük fel az emeletre. Utána siettem de mielőtt elmentem volna Miráék mellett Danielre villantottam vámpír fogaim. Ne velem szórakozzanak! Iszonyat gyorsasággal indultam meg Noa után. A folyosó végén futott már. Előtte termettem Ő pedig karjaimba szaladt.

-Ssss....-csitítgattam. Most tőrt ki belőle az amit átélt. Minden amit eddig tettek vele. Minden amit a szülei mondtak neki. Minden amit ellene tettek. Nagyon sajnáltam. 
Lábait derekamra kulcsolta én pedig a régi szobám felé mentem. Igen laktam már itt egy ideig de ez most lényegtelen. 
Lábammal berúgtam az ajtót majd hasonlóan csuktam is be. Noát az ágyra ültettem és elé guggoltam. Megfogtam kezeit majd összefűztem sajátommal.-Nem kell félned rendben? Nem hagyom hogy szétválasszanak minket.-mondtam neki. Könny fátyolos szemeivel rám nézett majd lassan bólintott.

-Ne hagyj itt kérlek.-motyogta kezünket nézve. 

-Nem foglak.-suttogtam neki majd átöleltem törékeny testét. Éreztem ahogy könnyei eláztatják pólóm de nem érdekelt. Azt akartam hogy jobban legyen. Szüksége volt a pihenésre, elvégre mostanában nem sokat aludt és ez kimeríthette.Karjaimba kaptam majd az Ő felére sétálva letettem az ágyra és mellé másztam. Össze gömbölyödve hozzám bújt, úgy mint egy kis cica. Könnyei még mindig folytak le arcán de már-már aludt. Megpusziltam feje búbját majd közelebb húztam magamhoz. Szerettem volna mindentől megvédeni de tudom hogy ez képtelenség. Igen is lesznek olyan dolgok amik miatt az nem fog működni. A szüleit pedig meg kell békéltetnem magammal különben egész jó kis családi vitát is szíthatok amit természetesen nem akarok....