16-Dark Rose

Sziasztok!

Itt is lenne a rész kicsit szomorkás de remélem tetszik :D 

Jó olvasását! Ladybady

Egy hideg, sötét helyen nyitottam ki szemeim. Ezek voltak amiket először megláttam. Aztán Harryt vettem észre összefont kezekkel a falnak támaszkodni. Nem értettem mi ez. Szemeimbe nézett. Sajnálat csillogott bennük. Nem értettem miért, aztán mikor megrántottam kezem nem tudtam felemelni. Le voltam kötözve egy vas oszlophoz. Kétségbeesetten rángattam  kezeim miközben segítség kérően Harry felé fordultam. Nem csinált semmit csak üveges tekintettel bámulta a mögöttem lévő falat.

-De romantikus!-szólalt meg egy túl ismerős hang. Simon kilépett az árnyék takarásából. Most már végképp nem értettem semmit.

-Mi ez az egész?!-kérdeztem megemelt hangon Harrytől. Ismét nem válaszolt.

-Ó! Hogy te nem tudod?-jött a hang ismét Simon torkából. Megráztam fejem-Akkor elmesélem. Emlékszel mikor először találkoztál velem de Harry "megmentett"-rajzolt macskakörmöt kezeivel. Bólintottam- Az csak egy színjáték volt Babám.-ingatta meg fejét.  Harryre néztem. Kezeit ökölbe szorította és még mindig nem nézett rám. Simon folytatta- Kieszeltünk egy tervet amin keresztül idejuttathatunk téged. És képzeld! Nagyon jól sikerült!-kurjantott egyet. Szívem összefacsarodott abban a pillanatban. Gyomromban görcs lett csak úgy mint torkomban. A sírás határán álltam-Felteszünk neked egypár kérdést. Azt akarom hogy válaszolj őszintén!-bólintottam- Hol van a Dark Rose? -kérdezte. Azt sem tudtam miről makog! Mi az a Dark Rose?!

-Mi az?-kérdeztem. Le mertem volna fogadni hogy analfabétának néznek. Simon keze lendült.

-Azt mondtam őszintén!-kiáltott bele képembe míg egy pofont a másik irányból is kaptam. Fejem elhajolt és arcom égett. Úgy éreztem ebbe egy kis vámpír erőt is adott. Azt hittem leszakad a fejem! 
-Akkor felteszem még egyszer! Hol van a Dark Rose!-dühös volt. Láttam rajta.

-Nem tudom hogy mi a franc az!-kiáltottam rá. Na azt hiszem ezt nem kellett volna. Most ökle lendült. Harry pedig nem  tett semmit. Számból a vért a padlóra köptem. Szemeimbe könnyek gyűltek de nem adtam meg nekik ezt az örömöt és nem láttak sírni. Még egyszer nem! Nagyot nyeltem és próbáltam lenyugtatni magam. Hajam a szemebe lógott de nem érdekelt. Vissza fordultam Simonhoz.

-Rendben! Ha semmit nem mondasz majd valahogy kiszedjük belőled!-mondta nyugodtan-Gyere Harry. Üsd meg!-parancsolta Simon. Pulzusom azonnal megnőtt mikor közeledett felém. Leguggolt elém én pedig összeszorítottam szemeim és vártam az ütést. Ám az nem érkezett meg. Kinyitottam szemeim majd egyenesen egy fájdalmasan csillogó íriszekbe ütköztem.

-Ezt még te sem gondoltad komolyan!-fordította el fejét Simon felé-Nem bántok ártatlanokat.-még egyszer rám nézett majd felállt és Simon mellett ellépkedett. Hirtelen Simon is sarkon fordult   és Harry után eredt. Egyedül maradtam. Lábaimat felhúztam majd rájuk hajtottam fejem. Fájt a szívem. Szinte  fizikai fájdalmat éreztem akkor mikor Simon elmondta mit eszeltek ki. Én...én pedig azzal a férfivel töltöttem együtt az estét...egy légtérben voltunk...hozzám ért....megcsókolt....átölelt....a bőrünk összesimult...és nem ez a legszörnyűbb hanem az, hogy imádtam minden egyes pillanatot vele. Könnyeim lefolytak arcomon. Keservesen sírni kezdtem. Nem...nem bukhatok el mindent....nem...meg kell nyugodnom...muszáj..csak úgy tudok ép ésszel gondolkodni. Fejemet az oszlopnak döntöttem. Egyetlen lámpa világított az egész kihallgatóban. Hogy miért kihallgató? Azért mert van egy hatalmas fekete üveg velem szemeben...esküszöm ez a hely úgy néz ki mint az NCIS-ben...
Nagyot sóhajtottam. Ez...ez nem lehet igaz...nem dőlhet össze az életem valaki miatt...aki...aki valamilyen okból kifolyólag érzelmeket keltett bennem...

~*~

Valamikor elbóbiskolhattam mert arra ébredtem hogy valaki bejön. Szemeimet nem nyitottam ki. Vártam. Vártam arra hogy majd az a valaki eloldozza a köteleimet. De nem. Nem az volt akire számítottam.

-Ébredj te ribanc!-kiáltott majd pofon vágott. Szemeim kipattantak és belebámultam Simon vérben forgó szemeibe. Mély levegőt vettem és próbáltam megnyugodni. Bár kevés sikerrel. 
-Most azonnal elmondod nekem hogy hol van a Dark Rose!-kiáltott és megfogta vállam és rázogatni kezdett.

-Nem tudom hol van!-kiáltottam vissza. Egyre dühösebb lett. Háromszor vagy négyszer is eltalált ökle. Nem számoltam...már nem...
Az életem romokban hevert. Nem tehettem semmit csak tűrtem. Elvégre becsapott nem? Átvágott pedig én azt hittem fontos vagyok a számára vagy legalább is jelentek neki valamit....