24-Disease

Sziasztok! 

Meg is hoztam a 24. részt! Remélem tetszik! Kérlek komizzatok! :D

Jó olvasását! Ladybady

Elszakadtam Harrytől majd szemibe néztem. Közel voltunk egymáshoz de egyikünk sem lépett. Nem ennek volt itt az ideje és ezt mindketten tudtuk. Nem oldhatunk meg mindent egy csókkal és azzal hogy megöleljük egymást, rosszabb esetbe szeretkezünk. 

-N..nem kezdhetnénk újra?-Harry hangja bizonytalan volt. Nagyot sóhajtottam. 

-Időre van szükségem Harry.-mondtam neki és láttam szemiben a remény elvesztését. Sajnáltam. Sőt nekem sem volt egyszerű ezt mondani de meg kellett tennem. Nem bocsájthatok meg mindenért neki. 

-É..értem.-hangja remegett. Ismét egy ölelésbe vontam.

-Legyünk csak barátok. A többi ha kell akkor kialakul.-mondtam neki majd el váltam tőle és felálltam majd a szekrényemhez léptem. Kivettem belőle pár ruhát majd vissza térdeltem Harryhez aki még mindig a földön ült-Kérdezhetek valamit?-hangom bizonytalan volt. 

-Igen.-mondta. 

-Mit érzel?-kérdeztem. Gyönyörű szemeit rám vezette. 

-Nem tudom.-válasza meglepett-Nem tudom milyen a szerelem Noa. Sosem éreztem. Nem tudom hogy mit is kéne tennem ilyen helyzetekben. Az egész kapcsolat dolog új volt nekem.

-Értem.-mondtam majd felálltam és az ajtóhoz mentem. Kezem már a kilincsen volt mikor Harry ismét megszólalt. 

-Miért? Te mit érzel?-kérdezte halkan úgy hogy épp meghallottam. 

-Nem tudom.-mondtam majd kiléptem az ajtón. De tudtam mit érzek, de ha elmondom neki azzal megváltoztatnék mindent. Anyáék szobája felé vettem az irányom. Beléptem majd megfogtam a pizsim és beléptem a fürdőbe és engedtem a kádba vizet és próbáltam elfeledni a fájdalmam...

~*~

Három nap telt el. Életem egyik legrosszabb három napja volt. A rosszulléteim nem múltak el, sőt, néha már-már annyira szédültem hogy le kellett ülnöm egy öt percre. Persze erről a többiek nem tudnak. Aminek örülök is, hiszen nem kell miattam aggódni. Harryvel....elvagyunk....olyan mintha nem is szakítottunk volna. Csak nem csókoljuk meg egymást és nem érünk úgy egymáshoz ahogy akkor. Ennyi, az igazat megvallva nem tetszik ez a helyzet. Úgy érzem elfelejtett. Én hülye pedig minden éjszaka álomba sírom magam. Még jó hogy anyámék kaptak egy másik szobát így nem kell látniuk ahogy szenvedek. 

Reggel úgy nyolc felé sétáltam le a lépcsőn. Liam,Niall, Louis és Harry voltak ott. Beszélgettek. Érkezésemre azonnal felkapták fejüket. 

-Jó reggelt.-köszöntek.

.'Reggelt-motyogtam magam elé.Mikor a tükör előtt mentem el, majdnem megijedtem magamtól. Szemeim alatt hatalmas karikák éktelenkedtek, bőröm sápadt volt míg szemem enyhén vörös.És most mondja azt az ember hogy nem sírtam az éjjel. 

-Minden rendben? Sápadtnak tűnsz?-kérdezte Liam. Rá kaptam tekintetem. 

-Igen, jól vagyok...rosszat álmodtam ennyi.-mondtam és a pulthoz léptem hogy csináljak magamnak valami reggelit. Megfogtam a pirítóst és megkentem vajjal majd ajkaimhoz emeltem és beleharaptam. Vissza fordultam a többiekhez.-Mi van?-kérdeztem mert elég feltűnően bámultak. 

-Fáradtnak tűnsz.-mondta Louis. 

-Minden rendben. Nem kell aggódni miattam!Eddig is mindent megoldottam. Most is megfogom!-mondtam majd a félbehagyott pirítóst a kukába dobtam majd mérgemben felszaladtam a lépcsőn a szobámban. Mikor azonban becsuktam az ajtót ismét megszédültem. A kilincsbe kapaszkodtam és fejemet az ajtónak döntöttem. Mély levegőket vettem majd lassan az ágyhoz botorkáltam. Leültem rá majd fejemet kezeimbe temettem. Általában mikor lenyugtattam magam hamarosan minden rendbe jött ez pedig most is így volt. Mi lehet ennek az oka? Miért szédülök és émelygek perceken keresztül? Volt már olyan is hogy a hányinger kapott el de az nem múlt el pár perc alatt. Mivel internet nincs ezért a könyvtárba sétáltam. Igen. Ez a ház óriási! Az igazat megvallva szerintem el tudnék benne tévedni annyira nagy. 

Mikor beértem a könyvtárba a B betűhöz mentem és keresgetni kezdtem. Szinte minden volt ott. Alig találtam meg azt a könyvet amire hatalmas betűkkel rá volt írva hogy "Betegségek". Nézegetni és keresgetni kezdtem de nem találtam olyat ami az én tüneteimnek felelne meg. Nem tudom elképzelni hogy akkor mi is lehet. Leges legelőször a terhességre gondoltam. Aztán, megcsináltam két tesztet és mindegyik negatív lett. Aminek örültem. Ebben a helyzetben nem vállalhatok egy gyereket. Nem lehet. 

-Miért olvasod ezt a könyvet?-a mély rekedtes hang közvetlenül a hátam mögül jött. Megugrottam hisz azt hittem a frászt is kiijeszti belőlem. Megfordultam. Harry egyenesen előttem állt és szemiben értetlenség csillogott. 

-Ö...csak megláttam és gondoltam beleolvasok.-ránézem az összecsukott, kissé poros és régi könyvre-Egész érdekes.-mondtam. 

-Ugye tudod hogy nem tudsz hazudni? Legfőképpen nekem nem.-mondta.Elvette tőlem a könyvet és visszatette a helyére- Miért érdekel hogy mi van benne?-kérdezte ismét. Nem tudtam hogy el mondjam neki hogy mi történik vagy sem. Elvégre barátok vagyunk nem? A barátok megszokták beszélni az ilyet. Azt hiszem...

-Kb. Egy hete vettem észre a dolgokat-kezdtem Harry tekintete pedig egyből rám ugrott-Mikor a reggelinél rosszul lettem azt hittem hogy a tej miatt ami lejárt. Aztán egyre többször előfordult hogy szédültem émelyegtem és hányingerem volt. Nem tudom hogy mi van velem. Azt hittem majd a könyvből információt nyerek de nem így lett. Nem ír semmit azokról a tünetekről amik nekem vannak-fejeztem be. Harry nagyra nyílt szemekkel figyelt engem.

-Nem lehet hogy...?- kérdezte. Megráztam fejem. 

- Nem. Már két tesztet is megcsináltam és mindegyik negatív lett.-mondtam. Nem tudtam kiolvasni szemiből mit érez. 

-Gyere ide.-tárta ki karjait én pedig azonnal közéjük másztam. Jó volt végre az ölelésében lenni. Végre beszívni édes illatát és érezni erős karjait ahogy szorosan tartanak. Az igazat megvallva nem akartam tőle elszakadni. Nem akartam hogy elengedjen hisze ismét abba a világba fogok csöppenni ahol nem akarok lenni. A kő kemény valóságba.-Megoldjuk oké? Ki fogjuk deríteni mi bajod van és remélhetőleg meg is tudjuk gyógyítani. Nem hagyom hogy feladd.-motyogta hajamba. Bólintottam. A hangulat és a kapcsolatunk is nagyon intim volt más barátokhoz viszonyítva. Tudom hogy mások is megölelik egymást és mondanak szerető vagy védelmező szavakat egymásnak de valahogy nem úgy éreztem ezt az egészet mint például Gigivel. Ez..ez teljesen más volt. De nem biztos hogy rossz értelemben.  

-Félek.-mondtam mikor annyira eltolt magától hogy szemembe tudjon nézni. 

-Nincs mitől, hisz itt vagyunk neked mind. És a szüleid is segíteni fognak biztosan.-mondta és láttam szemiben hogy félt engem. Nem tudom miért de egy kicsi aggodalmat is láttam szemiben. A arátok szokták egymást félteni? Igen Noa! Ne komplikálj! Mondta a belső énem amire szinte elméletben fejbe is csaptam magam. Reméltem hogy minden rendben lesz és nem kell attól aggódnom hogy ....hogy meg fogok halni. Tudom, ez csak egy kis szédülés és hányinger de akkor is. Lehet komolyabb oka is amit nem akarok. Másra pedig nem is tudok gondolni csak arra hogy veszélyes..veszélyes rám...