22-"Te szerelmes vagy!"

Sziasztok!

Egy szomorú fejezettel jöttem. Papír zsepiket elő! I
Én például a megírása közben is sírtam de ez lehet hogy csak nekem lesz. Na mindegy.. Remélem hogy tetszik! Kérlek komizzatok!

Jó olvasást! Ladybady

**Harry szemszöge**

Az éjszaka közepén sétáltam le a föld szintre. Nagyot sóhajtva mentem a hűtőhöz. Belenéztem és kutakodni kezdtem. Hús...hús...hús...na ne már! Sehol nem találtam semmi ehetőt. Becsaptam a hűtő ajtaját de hallottam ahogy süvít felém valami. Mielőtt elhaladhatott volna előttem elkaptam a vérrel teli palackot. Hálásan Louisra néztem. Megrántotta vállát majd leült a kanapéra. Én kicsavartam a fél literes üveg kupakját majd jól meghúztam tartalmát. Az ismerős égető érzés elöntötte torkom. Az üveget elemeltem ajkaimtól majd visszazártam és a hűtőbe tettem. A vas ízű vér nyoma a számom maradt amit egy könnyed mozdulattal töröltem le onnét. Louis felé vettem irányom majd leültem vele szemben a kanapéra.

-Hogy van?-kérdezte.

-Megtörten. Teljesen leszívta minden energiáját az hogy a szüleivel kellett veszekednie. Nem jó ez így Louis. Valahogy meg kell barátkoznom velük különben nem lesz jó vége a dolgoknak.-ráztam meg a fejem.

-Te szerelmes vagy.-mosolygott rám. Kínomban felnevettem.

-Nem vagyok Louis. Milyen bogyót tettél az adagodba?-álltam fel helyemről-Nem voltam és nem is leszek szerelmes Louis. A szerelem rontja a teljesítményt és nyálas időpocsékolás.- ideges voltam. Nem tudom miért de az voltam.

-Az a nyálas időpocsékolás kell a barátnődnek te észlény!-kiáltott rám. Megráztam a fejem.

-Nem. Neki is csak fasz kell ugyan úgy mint a többinek!-válaszoltam hasonlóan mint Lou.

-Mi a szar bajod van? Miért vagy ilyen?-Louis nem tudta mire vélni kitörésem. Sőt. Még én sem tudtam hogy miért mondtam. Ha tehetném vissza szívnám de már késő. Fújtam egyet majd kiviharzottam az ajtón. 
-Harry!-kiáltott utánam Louis  de nem foglalkoztam vele. Csak mentem a fejem után. Egy távolabbi fára másztam fel és döntöttem törzsének fejem. Megbántam amit mondtam. Kibaszottul nem volt igazam!...

**Noa szemszöge**

Indultam volna vissza az emeletre de valaki hátulról lefogott.

-Jól vagyok Louis.-mondtam remegő hanggal. Igen...mindent hallottam..

-E..ezt nem kellett volna hallanod.-hallottam hangján a megbánást. Megráztam a fejem.

-Már mindegy...már minden mindegy.-szemeimbe könnyek gyűltek és még mindig nem fordultam Louis felé.

-Sajnálom.-mondta majd elengedte karom én pedig felfutottam az emeletre. A szoba ajtaját kicsaptam majd zokogva dőltem le az ágyra. Fájt...rettenetesen fájt hogy ilyet feltételez rólam. Azt hittem hogy...hogy talán úgy érez mint én...hogy ha nem is annyit legalább egy picit. De az hogy a saját bejáratú kurvájának néz az már sok. Nekem sok. Én nem akarom ezt....nem akarom hogy ennyire fájjon. Hogy akármikor ha hozzámér vagy megcsókol azt higgye hogy én se szó se beszéd lefekszem vele. Én...nem akarok a játékszere lenni....

Feljebb csúsztam az ágyon majd nyakig betakaróztam. Könnyim még mindig szánkáztak le arcomon. A takarót öleltem át bár nem sokat segített. Ismét egyedül éreztem magam. Úgy mint előtte. Azt hittem hogy mikor Londonba költözünk minden jó lesz és legalább lesz egy olyan barátom akire mindig számíthatok. Hogy majd lesz egy olyan srác az életemben akit nem akarok elengedni magam mellől. Van is egy ilyen de Őt nem érdeklem. Nem foglalkozik azzal hogy mit érzek. Nem akar engem mint embert, csak a testem kell neki. De én ezt nem akarom...nem akarok bábu lenni akit úgy rángat ahogy akar. 
Hallottam ahogy belép valaki a szobába. Feltehetően Harry. Lehunytam szemeim és próbáltam megnyugodni. Mögém feküdt és átkarolt. Imádtam az ölelését, a csókjait, az érintését...de ....de rá kellett jönnöm hogy ezek hamisak. Nem kellett sok ahhoz hogy fel ne zokogjak. A takaró szélét szorongattam. A fáradozásom ellenére kigördült egy könnycsepp. Harry készségesen letörölte majd egy puszit halántékomra és közelebb húzott magához. Ha nem hallottam volna amit mondott mindent máshogy gondolnék....

~*~
Másnap reggel egyedül ébredtem. Ki gondolta volna nem? Kitártam karom majd a plafont kezdtem el bámulni. Most nem Harryn és a kapcsolatunkon gondolkodtam bár...lehet jobb lett volna. 
Tényleg kijutottunk. Ez eszméletlen. Szabadok vagyunk...habár meddig? Honnét tudjuk hogy Simon után nem jön valaki más aki tönkre akar tenni minket...minket... Nem...már nincs olyan hogy MI ....már nincs és nem is lesz...Harry nem az akinek gondoltam...és tessék...ismét ide lyukadtam ki.

Nagy sóhajtással felálltam majd a fürdő felé vettem az irányom. Lefürödtem és hajat mostam. Megszárítottam barna fürtjeimet majd egy törölközőben sétáltam vissza a szobába. A fiókból kikaptam egy hosszú nadrágot elvégre Finn országban vagyunk..hidegebb van mint Londonban. Felvettem egy meleg pulcsit ekkor éreztem meg két kart derekamra kulcsolódni. Harry nyakamba fúrta fejét én pedig már megint  sírni akartam. Maga felé fordított. Megakart csókolni de én elfordítottam fejem.

-Sok dolgom van.-mondtam majd haladtam volna el mellette de megfogta karom.

-Mi bajod van?-kérdezte értetlenül. A kis cuki... Rá néztem.

-Fel frissítsem az emlékezetedet?-vontam fel dühösen szemöldököm- "A szerelem rontja a teljesítményt és nyálas időpocsékolás." vagy van egy sokkal jobb. "Neki is csak fasz kell ugyan úgy mint a többinek!"  Nem ismerős valahonnét?-kérdeztem könnyes szemekkel. Szája "O" alakot formált..

-Ezt Louis mondta?-kérdezte.

-Nem Harry. Hallottam.-mondtam.

-Noa én nem úgy gondoltam csak...-félbe vágtam.

-Mindegy Harry.... Nem muszáj folytatnunk.-mondtam könnyes szemekkel. Kezemet kirántottam immár gyenge szorításából majd az ajtón át távoztam.

**Harry szemszöge**

Egy balfasz vagyok igaz? Tudom. Nem kell mondani. É...én nem.gondoltam komolyan csak kicsúszott a számon..nem akarom elveszíteni Őt. Elment. Kilépett az ajtón és lehet hogy az életemből is. Tennem kell valamit különben tényleg elveszítem.

Feleszmélve a kezdeti sokkból rohantam utána. Jobbra fordultam mert arra éreztem illatát. A folyosó végén azonban ott voltak a szülei. Daniel elém állt majd elzárta a lányához vezető utam. Mira vigasztalta Noat.

-Menj a lányom közeléből!-kiáltotta Daniel.

-Nem! Beszélnem kell vele!

-Menj innét!-a fájdalmam amit bent éreztem mérhetetlen dühvé változott. Egy ember irányába az pedig Daniel volt. Szemem vörössé változott míg szemfogaim megnőttek. Épp indultam volna mikor valaki visszarántott karjaimnál fogva. Tudtam hogy Louis az. Még is küszködtem és vicsorogtam Danielre. Mikor elnéztem mellette egy könnyes zöld szempárba ütközött tekintetem. Nem irányítottam csak vissza változtam. Nem értettem hogyan de ember lettem egy másodperc töredéke alatt. Louis elengedte karom én pedig még mindig azokba az elképesztő íriszekbe bámultam. A könnyek mellett észrevettem még valamit. Félelmet. Nem mertem beismerni még magamnak sem de...de tőlem félt....

Kérlek komizz! Minél többen ha lehet! Köszönöm!